Legfontosabb célunk, hogy megtartsuk, képezzük tovább kollégáinkat!

Biztosan nem hiszik az olvasók, de pont véletlen, hogy a születésnapodon készül ez az interjú. Ahogyan fogalmaztál, az első félidőt lejátszottad, február 27-én voltál 45 éves. Mit látsz a pályán, egy boldog, elégedett játékos tekint vissza az eddigiekre?    

Félidős beszélgetés az öt éve még a postát saját kezűleg bontogató Galambos Tamás ügyvezetővel johannita lovagokról, deres szemöldökről, és a gyötrelmes belső változásokról. Mit adott a Kálvária közössége, és honnan, hová tart a Galambos cégcsoport?

- Igen, mindenképpen. Az első és egyben legfontosabb faktor, ami alapján ezt kijelenthetem, az a családom. Nagyon szerencsés vagyok, mert a feleségem révén már korán egy olyan közösségbe kerültem be, ami meghatározója lett az életemnek. Ez pedig: a Kálvária templom egyházi közössége. Abszolút olyan értékrendet adott, ami meghatározta döntéseimet mind a magánéletben, mind az üzleti életben. Azt vélelmezem, hogy ezek a döntések hosszútávúak és megalapozottak voltak. Az idén lesz 23. házassági évfordulónk, a feleségemmel három gyönyörű gyereket nevelünk, Matyi 22, Misi 20, Anna pedig 18 éves. A legidősebb fiam egyébként itt ül a szomszédos irodában a fuvarszervezők között, az egyetemet már távoktatásban végzi, viszi tovább a családi hagyományokat.

ÍGY ÉPÜLT A VÁLLALKOZÁS

- Ha már a családi tradíciók: a Galambos Trans története egy klasszikus ilyen sikersztori.

- Édesapám 1991-ben gépjárművezető-oktatóként dolgozott, és másodállásban váltotta ki a teherfuvarozói engedélyt. Aztán a sors úgy hozta, hogy az utóbbi ágazat jóval nagyobb tempóban fejlődött, mint az előbbi, ezért idővel ez lett a fő profilja. Magam, német nyelvtudásomat kamatoztatva 1992-ben kezdtem el dolgozni a VÁMCO Vámügynökségnél. Akkoriban özönlöttek Magyarországra a bérmunkás cégek, amelyek áruit, mihelyt beléptették azokat az országba, azonnal vámkezelni kellett. Főnököm, Molnár Antalné Zsuzsa, megbízott annyira bennem, hogy miután a vámtechnika dolgokat letárgyaltuk, felkínálhassam nekik a fuvarozási szolgáltatást is. Így kezdett kiépülni a vámügynökségi munkámmal párhuzamosan a Galambos Trans. Húszéves titánként még simán ment, hogy reggel hattól este nyolcig dolgozzak. Sőt, még az is előfordult, hogy édesapám mellé beültem a teherautóba, és négykézben elmentünk Hollandiába és vissza. Ő aludt a pedáloknál, én az üléseken. Mikor reggel felébredtünk, volt, hogy deres volt a szemöldöke a hidegtől. Időközben Balázs öcsém is leszerelt a katonaságtól és 1995-ben ő is beült a kamionba. Szóval nála is megvan a rutin. 2002 decemberéig dolgoztam a VÁMCO-ban. Amikor 2003-ban az öcsémmel elkezdtük tovább építeni a vállalkozást, immár főállásban, sok mindentől féltünk. Hogy nem lesz elég tőkénk, megrendelésünk, tartottunk a hatóságoktól, az autók műszaki állapotától. Egyvalamitől nem tartottunk, hogy találunk-e megfelelő mennyiségű munkaerőt. Akkoriban a mappánkban rendszeresen 30-40 név sorakozott, olyanoké, akik szerettek volna hozzánk bekerülni. A kétezres évek elején egy cég fejlődési kilátásait a finanszírozási lehetőségei határozták meg. Mihelyt összegyűlt annyi tőke, hogy tudtunk egy új autót vásárolni, megvettük. 2000-ben, amikor Balázs első gyermeke megszületett, leszállt az autóról és ő is bejött az irodába. Felosztottuk egymás között a feladatokat. Az öcsém vitte a műszaki és a humán vonalat, én a gazdasági és az ügyfélkapcsolatokat. 2003-tól, amikor édesapám elment nyugdíjba, a céget 50-50 százalékos részesedési aránnyal vettük át Balázzsal. Megállapodtunk, hogy bent tartjuk a pénzt, és folyamatosan fejlesztünk. Így is történt. 2006-ban vásároltuk meg a vépi telket és a könyvvizsgálónk javaslatára a Galambos Transból kiválással létrehoztuk a logisztikai cégünket és az éttermünket üzemeltető Grillt is. 2006-ban Magyarországon nem lehetett úgy kamionnal biztonságosan leparkolni, hogy ne vágják fel a ponyvát, ne szívják le a gázolajat. Ez adta az ötletet, hogy amikor fejlesztéseket tervezünk, ne csak raktárokat építsünk, merthogy elsőre ez volt az irány, hanem egy olyan minőségi terminált is, ahol a tranziton lévő sofőrök őrzött körülmények között hagyhatják a kamionjukat, letusolhatnak, étkezhetnek, pihenhetnek. A terveken a kiszolgáló épületet, benne az étteremmel, folyamatosan bővítettük, míg végül elnyerte a végső méreteit. Szerencsére észnél voltunk, és nem a jelennek, hanem a jövőnek dolgoztunk, bevált az elképzelésünk. Ami a raktárbővítést illeti, úgynevezett ütemezett építési engedélyt kértünk és kaptunk a hatóságtól; az első három csarnokot szakaszonként építettük meg. Az 5-ös és a 6-os épületeket - a tűzvédelmi szabályok időközbeni változása miatt - új építési engedéllyel készítettük, a legutolsót 2016 októberében 25-én adtuk át. Már megvan a jogerős engedélyünk a 7-8. csarnokokra is. Amint olyan lesz a gazdasági klíma, élesítjük a dolgokat.

DISZTIBÚCIÓS HELYETT GYÁRTÁS TÁMOGATÓ LOGISZTIKA

- 2017-ben volt tíz éves a Galambos Logistic Kft. mennyire vagy elégedett a logisztikai üzletággal?

- Egyértelműen pozitívan értékelem. Amikor belevágtunk, akkor a disztribúciós logisztikában gondolkodtunk. Ahelyett, hogy megutaztatjuk az árut Budapestre és vissza, mi egyből itt, Vas megyében szerettük volna szétosztani a Nyugatról behozott, Nyugat-Magyarországra szánt készleteket. Aztán rá kellett jönnünk, hogy a magyar vidéki logisztikai hálózat szegénysége miatt ez nem volt megvalósítható. Ezért váltottunk, és gyártás támogató logisztikára rendezkedtünk be. A Szombathelyen és környékén gyártó multik raktárkapacitás-ingadozását segítünk kiegyenlíteni. Tíz év elteltével most látok esélyt arra, hogy a disztribúciós vonal valóban beinduljon. A hozzánk hasonló méretű és döntően magyar tulajdonú cégek nyugati minták alapján megpróbálnak egy olyan működő hálózatot kiépíteni, amely 50 kilométeres sugarú körben nappal begyűjti az árut, amit éjjel irányjáratok terítenek szét a gyűjtő-elosztó pontokon. Az elmúlt években az volt a gyakorlat, hogy valaki külön furgonnal mondjuk Pécsre vitt két palettát, Győrbe ötöt, Kalocsára hármat. Azonban a munkaerő egyszerűen elfogyott és jelentősen megdrágult, az áru-volumen viszont brutálisan megnőtt. Éppen ezért a rendszereket kell fejlesztenünk. Ugyanannyi mennyiségű terméket meg kell próbálnunk jóval kevesebb élő munkaerő segítségével eljuttatni a gyűjtő-terítő központokba. Az a logikus, hogy Szombathelyről ne egy tucat furgon induljon útnak a fővárosba, hanem csak egy nyerges-vontató. Olcsóbb, költséghatékonyabb. Fél év alatt ki fog derülni, hogy ez a modell működőképes-e? Mindenesetre Németországban az, bízunk benne, hogy itthon is az lesz. Ami tisztán látszik, hogy tanulnunk kell a nyugat-európai folyamatokból. Minden ideér, csak tíz-tizenöt év késéssel.

BELSŐ VÁLTOZÁS ÉS SZEMÉLYISÉGJEGYEK

- 2016-ban egy külsős cég átvilágította a Galambos cégcsoportot, és arra a következtetésre jutott, hogy a hatékonyabb működés érdekében szervezeti váltásokra van szükség. Mennyire nehéz kiengednie a gyeplőt a kézből egy alapító cégtulajdonosnak, hiszen ez nem csak üzleti, de személyes, családi ügy is egyben?

- A legnehezebb saját magamban a felismerési szakasz volt. Gyötrelmes arra ráébredni, hogy magamon is változtatnom kell. Öt évvel ezelőtt nekem még nem volt titkárnőm. Magam bontottam a postát, állítottam ki a számlákat. Rá kellett jönnöm azonban, hogy a cégcsoport akkorát fejlődött, hogy tőlem is megköveteli a változást. A napi operatív ügyeket el kellett engednem. 2015 január 1-én az akkori menedzsment tagoknak azt mondtuk, hogy azt szeretnénk elérni, hogy két év múlva a cég szinte önállóan, tőlünk ügyvezetőktől függetlenül is tudjon működni. Az akkori gárda kapott egy lehetőséget, amivel igazából nem sikerült élniük. De ez nem feltétlenül jelenti a személyes kudarcukat, egyszerűen csak arról van szó, hogy 100-120 fős cég máshogy mozdul, mint egy 370 dolgozót alkalmazó cégcsoport. Ehhez más tapasztalatokra, más kvalitásokra volt szükségünk. 2016 nyarán vettük igénybe a szervezetfejlesztő cég segítségét, mert azt belül is éreztük, hogy valami nem stimmel. A kapott anyagból világos lett, hogy néhány területen azonnali korrekció szükséges. A változtatás képességét vártuk el magunk után a dolgozóinktól is. Aki tudta, akarta, meglépte, az ma is velünk van, akiknek más volt az útjuk, azokkal elbúcsúztunk egymástól. Négy új kolléga érkezett azóta vezető pozícióba, jellemzően multinacionális tapasztalatokkal, közülük hármat régről ismertünk. A kiválasztás legmeghatározóbb szempontja mégsem a kompetencia volt, hanem a személyiségjegyek. Most hét ember dolgozik együtt a menedzsmentben, öt vezető és a két ügyvezető. És összepasszolunk. Ez a legfontosabb. Egy focicsapat is, akkor sikeres, ha működik náluk a kémia. Nálunk ez megvan. Akadnak persze szakmai nézetkülönbségek, konfliktusok, mindenki a saját területét érzi a legfontosabbnak, de ez így van rendjén. Amíg ezt meg tudjuk beszélni, és találunk kompromisszumot, az a fejlődést szolgálja.

CÉGFILOZÓFIÁNK 2018 KIHÍVÁSAINAK TÜKRÉBEN

- Mi lesz a cégcsoport számára 2018 legnagyobb kihívása?

- Ma Magyarországon munkaerőhiány van. A legnagyobb feladatunk, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő. Már régen nem az a legfontosabb, hogy új munkatársakat építsünk be, hanem, hogy megtartsuk a régieket! Akiket pedig megtartunk, azokat fizessük meg és képezzük tovább. Mert ettől leszünk még erősebbek. Fontos még az ideális munkahelyi légkör és környezet megteremtése, kialakítása, a munkaruhák, munkaeszközök minősége. Úgy érzem, e tekintetben nem állunk rosszul. A számítógépeink, a kamionjaink, targoncáink korszerűek. Ahhoz, hogy a dolgozóktól megfelelő minőséget követelhessünk, nekünk is biztosítanunk kell az ideális feltételeket. Filozófiánk szerint a Galambos cégcsoport egy több lábon álló, megfelelő szakmai és etikai alapokon működő vállalat, ahol kiváló emberek, kiváló körülmények között kiváló teljesítményt nyújtanak, amiért kiemelkedően megfizetjük őket. És ez részünkről nem csak szólam. Minden pillanatban törekszünk rá, hogy megvalósítsuk. A hitvallásunk, az a része, amiben az etika szó szerepel, számomra külön is fontos. Mi még hiszünk a gentelman agreement-ben, többet ér egy kézfogás, mint bármilyen szerződés. Amit ígérünk, betartjuk. És erre büszkék vagyunk.

EGY JOHANNITA TANULSÁGA

- A napi operatív irányítást az elmúlt években átadtad vezető kollégáidnak, de a feladataid ezzel párhuzamosan sem csökkentek, sőt. Számos társadalmi és logisztikai szakmai szervezetben vállalsz aktív szerepet.        

- Hála Istennek nagyon sok olyan feladatot kapok, ami azt mutatja, hogy talán sikerült valamit letennünk az asztalra az elmúlt 27 évben. A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja vagyok, onnan kollégiumi küldöttként delegált az MKIK logisztikai és közlekedés kollégiumában, a Savaria Fuvarozó Klasztert elnöklöm, emellett tagja vagyok a Nagy Lajos Gimnázium és a Vas Megyei Karitász alapítványi kuratóriumainak, a Kálvária Templom és Egyházközségi Tanácsadó Testületének, itt a gazdasági munkacsoportot vezetem is. Öt évvel ezelőtt érett meg bennem a felismerés, hogy a cég alapjai szilárdak, stabilak, biztos pilléreken nyugszanak. Ezzel egyidejűleg az is világos lett számomra, hogy nyitnunk kell a társadalom felé. Felelősséget kell vállalnunk másokért. Azokért, akik önállóan nem mindig képesek erre, vagy képesek lennének, de híján vannak a lehetőségnek. A legfontosabb, hogy segíteni tudjunk. Iskolának, óvodának, mentőknek, cserkészetnek, karitásznak, sportegyesületnek, vasútmodellezőknek, bárminek, bárkinek, aki rászorul. Ha úgy érezzük, hogy jó helyre kerül az adományunk, nem egy központi vízfej fenntartására szolgál, oda jut, ahová szánjuk, akkor habozás nélkül adunk. Van egy példaképem, egy johannita lovag. Egyszer a rendet bemutató előadáson jártam. Mindenki mesélt magáról, voltak olyanok, akik saját szakmai teljesítményüket méltatták. Ő viszont csak ült csendben a sarokban. Amikor a narrátor megkérdezte tőle, hogy a nagy gazdasági válság közepette, 2008 körül járhattunk, miért képes ilyen nagy anyagi segítséget nyújtani másoknak, azt felelte: a gazdasági sikerei nem történhettek volna meg a Jóisten nélkül. Márpedig ő kötelességének érzi, hogy ezt az adományt tovább adja a rászorulóknak. Ez a példa, az ő szavai nagyon megragadtak. Ha mi az öcsémmel egy Rózsa Ferenc körút 3. emeleti panelból el tudtunk jutni idáig, ahol most tartunk, abba biztosan sok szorgalmat és kitartást beletettünk, de ez nem csak saját érdemünk. Tehát, ha nekünk jól megy, nem az a helyes út, hogy a saját várunkat építjük tovább, hiszen az már stabilan áll, inkább azokért tegyünk, akik támogatásra szorulnak.